Nyomtatás

 

A szövetség 1985 áprilisában alakult a Lágymányosi Közösségi Házban, az első elnöke Kelemen István - akkor 2. danos mester - lett. A Madách utcai dojo vezetőjeként vett részt az alapító ülésen. Az 1986-ban megjelent Bo-jitsu című könyvének 40. oldalán felsorolja a szövetség alapító klubjait. Az alapítók közül rajta kívül még négyen aktívak és tagjai a szövetségnak ma is: Killer László, Ónodi István, Tóth Csaba és Berkes László. További négy klub azóta is folyamatosan működik, de már újabb dojo-vezetőkkel: Salgótarján, Hódmezővásárhely, Lónyay dojo, Debrecen DRSE.

A WJJKO-val (World Ju Jitsu Kobudo Organization – Világszövetség) való szoros kapcsolat természetes következménye lett, hogy a szövetség tagja a Világszövetségnek a kezdetek óta. Ugyancsak tagja a JJIF-nek (Ju Jitsu International Federation), ami azért jelentős, mert ez a ju jitsu szervezet rendelkezik AGFIS tagsággal és országonként csak egy tagszervezete van, illetve lehet. Magyarországon tehát a Magyar Ju Jitsu Szövetség az egyedüli ju jitsu kapcsolat az AGFIS felé. Ennek többek között az is a következménye, hogy a majdan létrehozandó szakszövetségnek a mi szövetségünk alapító tagja lesz, nélkülünk a szakszövetség nem hozható létre. A szövetség 2007 óta tagja az IBA (International Budo Academy) ju jitsu szekciójának is, e szekció vezetője soke Kelemen István.

2009-ben és 2010-ben megalakult (formálisan is, hiszen már 1980 óta létezik) az önálló Ryu, azaz a soke Kelemen István nevével fémjelzett ju jitsu iskola Hangari Ju Jitsu Kelemen Ryu néven (Hangari = magyar). 2009-ben mesterünk megkapta a soke címet, majd 2010-ben a 9. dan fokozatot és önálló iskolaként bejegyzésre került a Ryu Japánban. A hivatalos bejegyzést shike Giacomo Spartaco Bertoletti, a WJJKO elnöke és soke Kozo Kuniba a Japan Budo Kuniba Kai International vezetője felügyelte.

A szövetségnek jelenleg 27 dojoja van, ahol körülbelül hétszázan edzenek rendszeresen. Honlapunkon mindegyik klubhoz a kapcsolatot megadjuk, aki csatlakozni szeretne, segítjük és szeretettel várjuk. Edzéseinken a szakmai munka magas színvonalát igyekszünk megőrizni az alapítás óta. A jelenlegi dojo-vezetők azon az úton járnak, amit a szövetség alapítója soke Kelemen István kikövezett. A szövetség 25 éve egységes és következetesen képviseli a Budo, a Ju Jitsu szellemét és gyakorlatát. A hozzánk csatlakozó talál egy összetartó közösséget, egy magasztos célt és egy kihívásokkal teli utat, amelyen járva jobban megismerheti önmagát is.

 

forrás: www.jujitsu.hu